Acer a gyermekekért!
A Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért.
Az Acer Magyarország támogatása a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány segítségével a kórház Intenzív Osztályának.
2013. április 1-től minden Acer termék árából jut a támogatásra – Elindult az „Acer a Gyermekekért” projekt!
Az Acer világszinten is mindig élen járt a társadalmi felelősségvállalás útján, példát mutatva partnereinek és a piac többi résztvevőjének. Elsők között vállalt szerepet az IT ágazat zöldebbé tételében, hiszen immár ötödik éve házigazdája a CSR (Corporate Social Responsibility) világfórumnak, melynek célja a minél energiatakarékosabb és környezetbarát informatikai gyártás elérése.
Az Acer Magyarországi képviselete is büszkélkedhet társadalmi szerepvállalással. A mindenkiben szomorú emlékeket hagyó vörös iszap katasztrófa után az Acer teljes hazai csapata úgy döntött, hogy a karácsonyi időszakra félretett marketing keretet, egymillió forintot átutalta a legnagyobb károkat szenvedett település, Kolontár község számlájára.
Mindannyian tisztában vagyunk a hazai egészségügy nehéz helyzetével, és hogy több százezer gyermek él nehéz körülmények között. Ezen gondolatmenet fonalán próbált valami új támogatást kitalálni az Acer hazai csapata.
Az Acer Magyarország is úgy gondolja, hogy a gyermekek a jövő zálogai, éppen ezért kézen fekvő volt, hogy társadalmi szerepvállalásként valami olyan dologba kezd, amivel a gyermekek védelmét tudja támogatni. Ennek folyományaként a cég idén is álmodott egy nagyot, és életre hívott egy projektet a gyermekek támogatására, „Acer a gyermekekért” néven!
Az Acer Magyarország minden egyes eladott terméke után 100 Ft-ot különít el a projekt egyenlegén, melyet a karácsonyi időszakban egy kiválasztott intézménynek, alapítványnak ajánl fel.
A hazai csapat teljes egyetértésben úgy döntött, hogy az idén a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány segítségével a Heim Pál Gyermekkórház Intenzív osztályát szeretné támogatni, gyermekek életét mentő berendezésekkel és egyéb hasznos készülékekkel.
A hazai márkaképviselet bízik abban, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan sikeres évet zár, és így több millió forinttal tud majd hozzájárulni a Heim Pál Gyermekkórház egyik legfontosabb osztályának hatékonyabb jövőbeni működéséhez.
Az akció április elsejétől december elsejéig tart, így akár már Mikuláskor (december 6.) átadásra kerülhetnek az új berendezések!
A projektnek az alábbi linken található a dedikált honlapja, ahol folyamatosan nyomon követhetjük az éppen aktuális összeget, illetve friss híreket, és kapcsolódó anyagokat olvashatunk. http:/acer.max.hu/
Együttműködő partnerünk a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztésért Alapítvány